Olyan irodát kívántam létrehozni, melynek tevékenysége lehetőleg a jogterületek egészét ügyfélközpontú, illetőleg szolgáltatási jelleget hangsúlyozó szellemiségben fogja át. Hivatásom gyakorlása során kiemelkedő fontosságúnak tartom, hogy Ügyfeleink bizalommal és bátran forduljanak hozzánk problémáikkal, melyek megoldására pontos, hiteles, jogszerű, szakmailag felkészült és egyben rugalmas jogi képviseletet kaphassanak. Az Iroda alapítása óta eltelt idő tükrében kijelenthetem, hogy sikerül elképzeléseimmel harmonizáló, dinamikusan fejlődő, a jelen kor vívmányainak maximálisan megfelelő irodát működtetnem.

Annak érdekében, hogy Ügyfeleink részére a lehető legszélesebb körű szolgáltatást tudjuk nyújtani, adótanácsadó céggel, közbeszerzési referenssel, az igazságügyi minisztérium által akkreditált mediátorokkal, több budapesti és vidéki ügyvédi irodával, ingatlanközvetítő, befektetési és beruházás-szervező céggel valamint spanyol és héber tolmáccsal állunk partneri kapcsolatban. A magyar nyelvet nem beszélő ügyfeleinkkel ezen felül, angol és német nyelven tartjuk a kapcsolatot.

Ugyancsak Ügyfeleink kényelmét, valamint ügyeiknek teljeskörű ellátását hivatottak biztosítani az alábbi szolgáltatásaink is:

  • Naprakész betekintés a cégadatokba: tájékozódhat a cégek tulajdoni viszonyait illetően és a cégkivonatukban szereplő minden más adathoz is hozzájuthat.
  • Elektronikus iktatás: irodánkban minden beérkező és kimenő küldemény és dokumentum elektronikusan, scannelés útján kerül iktatásra, mely gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést eredményez. Számítógépeink összes adatállományának biztonsági mentésére is sor kerül az archiválás során, így elkerüljük az adatvesztés lehetőségét.
  • Elektronikus cégeljárás: A 2006. évi V. törvény (a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról) rendelkezéseinek értelmében 2008. július 1-től a cégbejegyzési, változásbejegyzési kérelem benyújtása, illetve céginformáció lekérése kizárólagosan elektronikusan történhet valamennyi cégforma esetén. Ügyvédi Irodánk az elektronikus cégeljárással szemben támasztott valamennyi követelménynek megfelel.
  • Ügyfélváró internet hozzáféréssel: Ügyfélvárónkban ügyfeleink az esetleges várakozási időt internetezéssel is eltölthetik – a hozzáférést wi-fi (vezeték nélküli) hálózaton keresztül biztosítjuk.

/Az ügyvédi titoktartási kötelezettségre tekintettel referenciáink név szerinti felsorolását mellőzzük, azt azonban büszkén említhetjük meg, hogy számos más cég mellett – bár irodánk jelenleg még igen fiatal – az ország egyik legnagyobb biztosító társaságával áll partnerügyvédi kapcsolatban. /

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Ügyvédi Iroda jogásza tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.bpbar.hu. valamint a www.magyarugyvedikamara.hu honlapokon találhatóak.

ügyvédi iroda

Együttműködő Partnerünk

Konfliktus mediáció